Neumann már tízéves kora előtt csodagyereknek számított. 1913-ban szülei beíratták a híres fasori evangélikus főgimnáziumba. 1921-ben beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem matematika szakára. Egyetemi évei alatt sokat tartózkodott Berlinben, ahol Albert Einsteintől is sokat tanult. Berlinben szorosra fűzte kapcsolatát Wigner Jenővel, Szilárd Leóval és Gábor Dénessel. Apja kívánságára Neumann 1923-ban a Zürichi Műszaki Egyetemen vegyészetet tanult. Vegyészmérnöki diplomáját 1925-ben szerezte. Matematikából pedig egy évvel később doktorált Budapesten.
1930-ban meghívták professzornak az Egyesült Államokba, a Princetoni Egyetemre, ahol John von Neumann néven tanított. Itt a világ legkiválóbb tudósai gyűltek össze. Tudományos pályafutása kezdetén behatóan foglalkozott kvantumelmélettel, a matematika alapjaival, halmazelmélettel és matematikai logikával. Az ő nevéhez fűződik a játékelmélet megteremtése is.
A második világháború idején ő is bekapcsolódott a haditechnikai kutatásokba. Rendszeresen járt Los Alamosba, ahol részt vett az első atombomba megépítésével kapcsolatos titkos programban. 1949-ben tervei alapján megépítették a világ első, teljesen elektronikus, digitális számítógépét, az EDVAC-ot. 1951-től 1954-ig az Amerikai Társaság elnöke volt. Megkapta az Egyesült Államok Érdemérmét, amiért útjára indította a 20. század második felének informatikai forradalmát. 1955-ben az öttagú Atomenergia Bizottság tagjává nevezték ki, amely akkor a legmagasabb szintű kormánymegbízatásnak számított egy tudós számára. Számos tudományos akadémia és társaság választotta tagjának, illetve díszdoktorának.
1955. augusztus 15-én csontrákra utaló elváltozást találtak a nyakában, ami feltehetőleg a korábban diagnosztizált prosztatarák áttéte volt. A következő év elején állapota tovább romlott, és tolószékbe kényszerült. 1956 áprilisában kórházba került, amit korai haláláig már nem hagyhatott el. 1957. február 8-án halt meg Washingtonban, végső nyughelye Princetonban van.
Gábor Dénes (Budapest, 1900 – London, 1979), Nobel-díjas magyar fizikus, gépészmérnök, villamosmérnök, a holográfia feltalálója.
A Terézvárosban született, zsidó családban. A Szemere utcai elemi népiskolába járt, a középiskolát a Budapest V. kerületi Markó utcai Főreáliskolában végezte. 1918-ban behívták katonának, az észak-itáliai fegyverszünet után tért haza. Ehhez kapcsolódik olasz nyelvtanulása, amely a negyedik beszélt nyelve volt. Beiratkozott a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnöki osztályába. 1919-ben áttért az evangélikus vallásra. 1920-tól Berlinben folytatta tanulmányait. Itt rendszeresen látogatta Albert Einstein szemináriumát, mely Szilárd Leó kezdeményezésére jött létre, és aki az előadásokra meghívta Wigner Jenőt, Neumann Jánost is. Később a magyar baráti kör Polányi Mihállyal, Kösztler Artúrral bővült. 1924-ben mérnöki diplomát szerzett a berlini Humboldt Egyetemen. 1933-ban, a náci hatalomátvétel után elhagyta Németországot és hazatért. Az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumában a gázkisülés fizikájával foglalkozott.
1934-ben végleg letelepedett Angliában, brit állampolgár lett. 1934-től 1948-ig a British Thomson-Houston Társaság kutatólaboratóriumában dolgozott.
1947-ben találta fel a holográfiát, amiért később, 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott. A holográfia azonban 1960-ig, a lézer feltalálásáig nem terjedt el. 1949–1958 között az Imperial College-ban elektronikát adott elő. 1956-ban a Royal Society a tagjává választotta. 1958-tól 1967-ig az alkalmazott elektronfizika professzora volt az Imperial College-ban.
A holográfia a lézerfény hullámtermészetén alapuló olyan képrögzítő eljárás, amellyel a tárgy alakjáról tökéletes térhatású, vagyis háromdimenziós kép hozható létre. A hologramok legelterjedtebb alkalmazási formájával, a biztonsági azonosító jelekkel mindenki találkozhat a papírpénzeken, bankkártyákon. Ezek az apró kis hologramok (szinte) hamisíthatatlanok, mert róluk tökéletes másolatot csak az eredeti hologram segítségével lehet készíteni. Az ilyen hologram megnézéséhez nem szükséges speciális megvilágítás, szabad szemmel látható a 3D hatású kép. Gábor Dénes az emberi kommunikációt és a hallást is tanulmányozta.
Kemény János György (Budapest, 1926 – New Hampshire, 1992) magyar-amerikai matematikus, számítástechnikus. 1940-ben a második zsidótörvény elfogadása után a Kemény család Amerikába költözött. Középiskolai tanulmányait New Yorkban fejezte be. Katonai szolgálatra Los Alamosba került, s a Manhattan terv keretében a későbbi Nobel-díjas Richard Feynman munkatársa volt. Találkozott az Amerikában dolgozó magyar fizikusokkal: Teller Edével, Wigner Jenővel, Szilárd Leóval.
1947-ben leszerelt, és a Princetoni Egyetemen lediplomázott, 1949-ben doktorált logikából, majd Albert Einstein tanársegédje lett. Együtt kutatták ekkor az egyesített térelméletet. Ezt követően a Haditengerészet princetoni kutatóintézetében, majd az egyetem filozófiai tanszékén dolgozott. Nagy hatással volt rá Neumann Jánoson kívül Bertrand Russell is. Később a Kenti Egyetem munkatársa lett. Jellemző rá, hogy amikor autót vett, a LOGIC (LOGIKA) rendszámot íratta rá.
27 évesen meghívták a Dartmouthi Főiskolára matematikaprofesszornak. Két év múlva a Matematikai Intézet vezetője lett. 1962-ben ő javasolta az egyetemi számítógépközpont megépítését is. 1963-ban elkészült a Thomas Kurtz-cal közösen kidolgozott, első időosztásos számítógépes rendszer, amely megnövelte a processzorok teljesítményét. Ezért a vívmányáért 1990-ben megkapta az IBM első Louis Robinson-díját. Szintén Kemény és Thomas Kurtz közös munkájának eredménye a BASIC programozási nyelv kifejlesztése, ami a 80-as években a legtöbb számítógép beépített nyelvévé vált.
Kemény egyébként a ma közkedvelt elektronikus levelezés (e-mail) úttörője volt. Felesége egy 200 km távolságban levő főiskolán dolgozott. A két főiskola központi gépének összekapcsolásával létrejött az első internet amelyen keresztül levelezhettek.
1970-ben a főiskola rektora lett, munkásságával, eredményeivel téve világhíressé a kis vidéki főiskolát. Több újítást is bevezetett. Lehetővé tette feketék, nők és indián őslakosok beiratkozását a főiskolára, amelyet addig a rendkívül konzervatív hagyományok nem engedtek meg.
Nemes Tihamér (Budapest, 1895 – Budapest, 1960) feltaláló, gépészmérnök, villamosmérnök, a műszaki tudományok doktora, a kibernetika egyik hazai úttörője.
Oklevelét 1917-ben Budapesten szerezte a műszaki egyetemen. Rövid ideig dolgozott a Lloyd repülőgépgyárnál. 1921-től a Telefonhírmondóhoz került, majd annak főmérnökének nevezték ki. 30 éves korában az Elektromos és Finommechanikai Rt. igazgatójává léphetett elő. 1929-től a Posta Kísérleti Állomásán dolgozott. Az 1930-as évek közepétől megkezdte a televíziózás elméleti és gyakorlati tanulmányozását. Részt vett az első hazai kísérletekben. 1938-ban szabadalmi bejelentést tett színes televízió megvalósítására. 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet tudományos munkatársa.
Érdeklődési körébe tartozott az elektrotechnika, logika, szimuláció, modellezés, de leginkább a logikai gép. Nemes Tihamér sakkozó- és sakkfeladványokat megoldó gépei is elsősorban az emberi gondolkozás modellezésére szolgáltak. Számtalan televíziós szabadalma szimulálta az emberi szem funkcióit. Postamérnökként egyike volt azoknak, akik a magyar televíziózást megteremtették. 1953-ban készítette az első magyar kísérleti tv-adó berendezést. Neki köszönhető a magyar televíziózás elindulása.
Nemes Tihamér mélyen érdeklődött a számítástechnika iránt is. Kibernetikai gépek című könyvében külön fejezetet szentel a számítógépeknek. Munkái alapján joggal nevezhetjük őt nemcsak a kibernetika, hanem a magyar számítástechnika egyik jeles úttörőjének is. Könyve 1962-ben, két évvel halála után jelent csak meg. A könyv anyagát Nemes Tihamér barátai szedték össze, a mérnök jegyzeteiből. Így szerettek volna adózni a meg nem értett magyar feltaláló emlékének.
Kalmár László (Alsóbogátpuszta, 1905 – Mátraháza, 1976) magyar matematikus, az MTA tagja. Kutatási területe: matematikai analízis, matematikai logika és alkalmazásai, különösen a kibernetika, a számítástudomány és a matematikai nyelvészet területén.
A 20. század második felében bekövetkezett információrobbanás egyik előfutára és előkészítője volt a matematikai logika és a számítástudomány területén. 1962-ben életre hívhatta a Kibernetikai Laboratóriumot, amelyben 1964-ben már számítógép működött. Ez a Laboratórium és Kalmár László Számítástudományi Tanszéke képezte alapját a mai Informatikai Tanszékcsoportnak a szegedi egyetemen, ahol programtervező és programozó matematikusok képzés folyik. 1957-től kezdve nála lehetett ismerkedni a kibernetika legújabb eredményeivel.
A Magyar Tudományos Akadémia 1949-ben választotta levelező, 1961-ben rendes tagjai sorába. 1952-ben érte el a nagydoktori fokozatot. 1949/50-ben ő látta el a szegedi egyetem rektori teendőit. A továbbiakban számos tudományos tisztséget töltött be, és működött szakmai társaságokban, szerkesztett lapokat. Kalmár László a Számítástudományi Tanszéket vezette egészen 1975. októberi nyugdíjazásáig. Örökmozgó, állandóan szervező, a matematikát, a tanítást, az életet szenvedélyesen szerető ember volt.
Muszka Dániel Kalmár László fiatal munkatársaként, Király József pszichológus ötletéből kiindulva építette meg Katicabogarát, a pavlovi feltételes reflexek modellezése céljából. Az 1960-as években a Magyar Televízióban is bemutatott robotbogár valóságos médiasztár lett. A magyar kibernetikának – és azon belül Kalmár László iskolájának – talán legismertebb darabja.
De mit is tud ez a tetszetős kis jószág? Először is lát, a benne levő három fotocella révén: ha zseblámpával rávilágítunk a megfelelőre, jobbra vagy balra kanyarodik (meghajtja a benne levő két – eredetileg gépkocsi ablaktörlő – motor egyikét), illetve egyenesen gurul. De nemcsak lát, hanem hall is, a beépített mikrofonnak köszönhetően: ha egy sípot szólaltatunk meg mellette, a szemeinél levő lámpák annak ritmusára villannak fel. Ha valamelyik pettyét lenyomjuk, fájdalomként érzékeli, sípolni (sírni) kezd és nem hajlandó követni parancsainkat (a zseblámpa fényét). Ha viszont megsimogatjuk a hátát – pontosabban az ott levő, kissé rejtett csúszó érintkezőt -, idővel megnyugszik és újra hajlandó mozogni. Legfontosabb tulajdonsága pedig az, hogy tanítható: ha a zseblámpa fényének követése közben sípolunk neki, idővel megtanul hallgatni a sípszóra, s a zseblámpa eloltása után a síp hangjára is elindul.
Az eredeti 1957-ben készült, elektroncsöves változat a maga után húzott vezetéken keresztül, hálózatról kapta a tápfeszültséget. Később több, az eredetivel megegyező méretű másolat is készült, ezek már akkumulátorról táplálkoznak. A Katicabogár kibernetikai alkotás, amelyre ma is rengetegen kíváncsiak. Legutóbb a londoni Science Museum robotfesztiválján mutatkozott be 2011-ben.
Jánosi Marcell (Budapest, 1931 – Budapest, 2011) gépészmérnök, konstruktőr. A mikroflopi feltalálója. Az MCD típusú hajlékonylemezt a Budapesti Rádiótechnikai Gyárban (BRG) fejlesztette ki. A feltalálta az automatikus, hidraulikus fröccsöntőgépet, és részt vett az első modern orsós magnó, a Calypso megtervezésében, dolgozott az adattárolásra is alkalmas magnetofontechnikán is.
1970-től számítástechnikával kezdett foglalkozni. Alkotásai közül kiemelkedik az MCD típusú mikro floppy, a 3 colos, úgynevezett kazettás flopi. Jánosi Marcell szabadalmat nyújtott be egy új adattárolóra, az úgynevezett kazettás lemezre. A találmány nagyszerű volt. Egy olyan lemezről volt ugyanis szó, amelyet ki lehetett venni a számítógépből, bárhová magával vihette a felhasználó, és természetesen más gépekbe is illeszthető volt. Amikor a szabadalmi idő lejárt, Jánosi nem hosszabbította meg azt. Ezért bárki felhasználhatta találmányát. Elsőként az amerikai IBM érdeklődött a flopi után, és később a japánok is kíváncsiak voltak rá, majd el is készítették a Jánosiéra leginkább hasonlító flopit. Végül ez került be minden számítógépbe a világon. Jánosi Marcell a korát évtizedekkel megelőző, 3 hüvelykes flopilemezzel örökre beírta magát a számítógépes perifériák történelmébe. 1975-ben Állami Díjat kapott.
Gróf András István (Budapest, 1936 – Los Altos 2016) magyar származású amerikai üzletember, mérnök, a félvezetőipar úttörője. 20 éves korában az Egyesült Államokba költözött, ott szerezte meg diplomáját. Ő volt az INTEL cég társalapítója, a cég felemelkedésének egyik kulcsfigurája, meghatározó szerepet játszott a társaság átalakításában, melynek köszönhetően az a a világ legnagyobb processzor gyártójává vált.
Az Intelnél végzett munkája eredményeként, könyveivel és szakmai cikkeivel együtt jelentős befolyással volt az elektronikai gyártóiparra világszerte. "A srác, aki fölpörgette a növekedési trendet", így hívták a Szilícium-völgyben. 1997-ben a Time magazin az év emberévé választotta őt. Sokan úgy vélik, hogy ha csak az Intelnél elért eredményeire tekintenénk, már akkor is ott lenne a helye a 20. század meghatározó, történelmi jelentőségű, gazdasági vezetői között.
Vezérigazgatói évei alatt az Intel 4500 százalékos növekedést ért el, 4 milliárd dollárról 197 milliárd dollárra, így a világ 7. legnagyobb vállalata lett, 64.000 alkalmazottal. A társaság nyereségének nagy részét kutatásba és a fejlesztésbe forgatták vissza, melynek köszönhetően egyre jobb és gyorsabb mikroprocesszorokat tudtak előállítani.
2000-ben Parkinson-kórt diagnosztizálták nála. Számos alapítványt támogatott, amelyek gyógyulását elősegíthető kutatásokat támogattak.
Charles Simonyi, születési nevén Simonyi Károly (Budapest, 1948. szeptember 10.) szoftverfejlesztő, a szándékorientált programozás kutatója. Második magyarként kétszer is járt a világűrben. Ő volt a Nemzetközi Űrállomás eddigi ötödik és hetedik űrturista-látogatója. Apja, Simonyi Károly, Akadémiai Aranyérmes, Kossuth-díjas fizikus, az első magyar magfizikai részecskegyorsító megépítője, akinek munkásságát a Magyar Nemzeti Örökség részévé nyilvánították.
A számítástechnikával először középiskolásként került kapcsolatba, amikor éjjeliőrként egy szovjet Ural–2 típusú elektroncsöves számítógép vezérlőtermére vigyázott. Az egyik mérnök megtanította a gép programozására, és az ifjú Károly 18 éves korában már fordítóprogramokat készített, sőt egyik programját egy állami vállalat meg is vásárolta. 1966-ban Dániába ment, ahol az első dán számítástechnikai cégnél, a Regnecentralen-nél dolgozott.
1968-ban az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol beiratkozott a Kaliforniai Egyetemre. Olyan híres emberek tanultak itt, mint Gordon E. Moore (Moore-törvény), és Gróf András. 1972-ben főiskolai diplomát szerzett mérnöki matematikából. Ezután a Stanford Egyetemen tanult tovább, és a Xerox PARC-nál dolgozott Alan Kay és Robert Metcalfe mellett. Butler Lawsonnal közösen kifejlesztette az első WYSIWYG szövegszerkesztőt, a Bravo-t személyi számítógépre. 1977-ben doktorált számítástudományból.
1981-ben megkereste Bill Gates-t, aki munkát adott neki a Microsoftnál. Simonyi Károly itt a Word és Excel elődjének számító Multiplan program fejlesztését vezette. Jelentős elméleti és gyakorlati eredményeket ért el az úgynevezett virtuális gép technológia területén. Ő vezette be a Microsoftnál az objektumorientált programozást, amit a Xeroxnál tanult meg, és kifejlesztette a magyar jelölést a változók megnevezésére. Simonyi a Microsoftnál dolgozott a cég legsikeresebb periódusában, és a cég egyik vezető szoftverfejlesztője lett. Karrierje során jelentős magánvagyont (kb. 1 milliárd USD) halmozott fel, a Forbes magazin szerint ő a 374. leggazdagabb amerikai. 2002-ben váratlanul elhagyta a Microsoftot, hogy üzlettársával megalapítsa az Intentional Software Corporationt.
Milliárdos amerikaiként Simonyi Károly jelentős mecénási tevékenységet folytat, nagy összegű adományokkal támogat különböző művészeti, tudományos és közművelődési programokat. Professzori ösztöndíjat alapított az Oxfordi Egyetemen, majd 2004 januárjában 50 millió dollárral létrehozta a Charles Simonyi Művészeti és Tudományos Alapítvány-t.
Források:
- Minden személy bemutatásánál a Wikipédia megfelelő oldala.
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Hologr%C3%A1fia
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Intel